22

Ezio a csata egy csendesebb pillanatában érkezett, és sikerült feltűnés nélkül bejutnia a rejtekhelyre, ahol Dogan, az orgyilkosok egyik vezetője fogadta, akivel korábban már találkozott.

— Mentor, micsoda megtiszteltetés! Juszuf nem jött veled?

— Nem, egy másik támadás is történt, a Nagy Bazár melletti rejtekünk ellen. Éppen arra tart. — Ezio egy pillanatra elhallgatott. — Itt mi a helyzet?

Dogan megtörölte a homlokát.

— Az előőrsöt visszavertük, de csak azért vonultak vissza, hogy bevárják az erősítést.

— Az embereid készen állnak a fogadásukra?

Dogan kényszeredetten mosolygott Ezióra. A mentor lelkesedése és önbizalma felbátorította.

— Most, hogy itt vagy, egészen bizonyosan!

— Melyik irányból várható a következő támadás?

— Északról. Azt hiszik, az a leggyengébb oldalunk.

— Akkor gondoskodjunk róla, hogy a legerősebb legyen!

Dogan Ezio utasítása szerint átirányította az orgyilkosokat, és mire a templomosok elindították az ellentámadást, felkészülten várták őket. A harc vad volt, de rövid, és hamarosan tizenöt templomos zsoldos feküdt kiterítve a rejtekhely melletti torony előtt, a téren. Az orgyilkosok csapatából két férfi és egy nő megsebesült, de halottjuk nem volt. Megfutamították a templomosokat.

— Egyhamar nem térnek vissza — lelkendezett Dogan Eziónak, amikor vége lett.

— Reméljük. Tapasztalataim szerint a templomosok nem szeretik a vereséget.

— Nos, ha megint itt próbálkoznak, kénytelenek lesznek megszokni.

Ezio elmosolyodott, és vállon veregette Dogant.

— Ezt már szeretem hallani!

Búcsúzni készült.

— Most hová mész? — kérdezte Dogan.

— Csatlakozom Juszufhoz a Nagy Bazár melletti rejtekhelyen. Üzenj, ha a templomosok újra támadnának!

— Valószínűtlen, hogy ez bekövetkezzen, de te fogsz értesülni róla elsőként.

— És lássátok el a sebesültjeiteket! Az az altiszted csúnya vágást kapott a fejére.

— Már foglalkoznak is vele.

— Eljutok oda a csúszdarendszerrel?

— Mihelyst elértél az Aranyszarv déli partjához. De az öbölt komppal kell átszelned. Az a leggyorsabb út a félszigetre.

— Komppal?

— Úgy volt, hogy építenek egy hidat, de valamilyen oknál fogva nem valósult meg.

— Ó, tényleg — mondta Ezio. — Emlékszem, hogy valaki megemlítette. — Kinyújtotta a kezét. — Allaha ismarladik.

— Güle güle — mosolygott rá Dogan.

A rejtekhely, ahová Ezio igyekezett, a bazártól nem messze, a Császári Negyedben helyezkedett el, a bazár és az oszmánok által mecsetté átalakított régi Hagia Szophia templom között. A harc maga azonban valamivel arrébb, délkeleti irányban zajlott, a város déli partján fekvő kikötők közelében. Ezio egy pillanatig az egyik háztetőről figyelte az alatta, az utcákon és a mólókon dúló csatát. Meglátta Juszufot, a kikötőnek és a víznek háttal, a küzdelem kellős közepén. Juszuf tél tucat termetes zsoldost vert vissza éppen, társai pedig túlságosan el voltak foglalva ahhoz, hogy a segítségére siessenek. Ezio beakasztotta a horgot a kötélbe, amely egy közeli oszlopról vezetett lefele, és lecsúszott rajta. Mintegy tizenkét lábnyi magasságból karját kitárva leugrott, a bal kezén kipattintotta a rejtett pengét, és Juszuf két támadójának a hátára érkezett, akik azon nyomban elterültek. Meghaltak, még mielőtt bármit tehettek volna. Ezio ott állt felettük, miközben a megmaradt négy martalóc felé fordult, így Juszuf pillanatnyi levegőhöz jutott, és a hátukba került. Ezio előrenyújtva tartotta a horogpengéjét.

Ahogy a négy templomos üvöltve Ezióra vetette magát, Juszuf oldalról támadta őket, rejtett pengéje gyorsan munkához látott. Az egyik hatalmas katona már majdnem elérte Eziót, aki egy raktár faláig hátrált, mielőtt eszébe jutott a horogvetés és gurulás technikája, amelynek a használatával megmenekült támadójától, és le is szúrta, majd a rejtett pengéjével bevitte remegő testébe a kegyelemdöfést. Közben Juszuf elintézett még kettőt, az utolsó túlélő pedig megfutamodott.

A harc máshol is csitulni kezdett, miután Juszuf csapata a templomosok fölé kerekedett. Azok szitkozódva menekültek északra, a város belseje felé.

— Örvendek, hogy időben érkeztél, és találkoztál az új játszótársaimmal — törölte le a kardját Juszuf, majd behúzta a rejtett pengéit, miként Ezio is. — Tigrisként harcoltál, barátom, mint aki lekési a saját... esküvőjét.

— Nem a temetésemre gondoltál?

— Arról nem is bánnád, ha elkésnél.

— Hát, ha már esküvőről beszélünk, huszonöt év késésben vagyok. — Ezio elhessegette az ismerős sötét hangulatot, és kihúzta magát. — Időben érkeztem? Sikerült megmenteni a bazár melletti rejtekhelyet?

Juszuf sajnálkozva vonta meg a vállát.

— Sajnos nem. Csak a saját bőrünket tudtuk megmenteni. A bazár melletti rejtekhelyünk odaveszett. Késve érkeztem ahhoz, hogy visszafoglaljuk. Túlságosan is beásták oda magukat.

— Ne csüggedj. A galatai rejtekhely biztonságban van. Az ottani orgyilkosok csatlakozhatnak hozzánk.

Juszuf felvidult.

— Ha megkettőzzük a „hadseregünket”, együttes erővel visszafoglaljuk a bazárt! Gyere, kövess!